Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A 2012 évi költségvetés - vélemények, javaslatok

2011.11.07

 Tisztelt Elnök úr!

   Tisztelt Bizottsági tagok!

 

 

Talán már minden politikus, országgyűlési képviselő, pártállásra és világnézetre való tekintet nélkül, egyetért azzal, hogy az elmúlt 50 év legnagyobb társadalmi katasztrófája a több millió embert érintő „deviza”hitelezés. Talán abban is egyetértenek velünk, hogy az önhibájukon kívül bajban lévők önerőből nem képesek megoldani problémájukat.

 

Teljesen megdöbbentő számunkra, hogy a jövő évi költségvetésben alig találni segítő szándékot.

 

Kérjük, fontolják meg alábbi javaslatainkat.

 

 

„2.4. Lakástámogatások

„…A lakásépítési támogatások 2012. évi kiadási előirányzatának összege 120,1 milliárd forintot tesz ki, amely a jelenleg is működő támogatási jogcímeken túl tartalmazza a jelzáloghitelük fizetésében 90 napon túli késedelemben álló, lakóingatlanukat eladó és helyette kisebb értékűt vásároló adósok lakásvásárlási hiteleihez nyújtott kamattámogatások finanszírozási forrását is.”

 

Számításaink szerint a 120,1 milliárd forint szinte teljes egészében a korábban felvett „kamattámogatott” forint hitelekre megy el. Ez a költségvetési támogatás szerződéses alapon „jár”, rászorultságtól függetlenül. Miközben a bajban lévő hiteleseknek már „nem jut”.

Az Otthonteremtési Stratégia az „Állami Kamattámogatott Konstrukció” bevezetésének első évére, vagyis 2012-re, 3 milliárd forintot tervez (40. oldal).

Javasoljuk, hogy a költségvetés akkora összeggel támogassa a „deviza”hiteleseket, mint amilyen mértékben már 10 éve támogatja a „kamattámogatott” forinthiteleseket.

Elfogadhatatlannak tarjuk a megkülönböztetést forint és „deviza”hiteles között.

 

 

 

2.4. Lakástámogatások

„….az egyéb lakástámogatásokon kívüli forrásokból lakhatási célt szolgál többek között még a 2007 előtti lakásvásárlási kölcsönök törlesztéséhez nyújtott jövedelemadó-, illetve a lakásvásárlási illetékkedvezmény….”

 

Javasoljuk a személyi jövedelemadó és az illeték kedvezmény kiterjesztését a „deviza”hitelesek számára. Elfogadhatatlannak tarjuk a megkülönböztetést forint és „deviza”hiteles között.

Legalább akkora szja kedvezményt javaslunk, a 2011-es adóévre is, mellyel a forint hitelesek már évek óta rendelkeznek.

Javasoljuk a vagyonszerzési illeték visszatérítését, a késedelembe esettek esetén a késedelmi pótlékok elengedését, visszafizetését is.

 

 

2.4. Lakástámogatások

„…az egyéb lakástámogatásokon kívüli forrásokból lakhatási célt szolgál többek között még… a Nemzeti Eszközkezelő Zrt. működése.”

„A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. által végrehajtott ingatlanvásárlások: 3 milliárd Ft kiadás (78. oldal)”

 

A 3 milliárd Ft eltörpül a 8-10 éve hitelt felvettek évi 100 milliárdos támogatásához képest. Javasoljuk az összeg megemelését legalább 30 milliárd forintra.

Javasoljuk a Nemzeti Eszközkezelő feladatának módosítását. A jelenlegi cél, mely szerint önkormányzati bérlakásokat kívánnak létrehozni, számunkra elfogadhatatlan. Azzal a céllal tudunk egyetérteni, mely a leghátrányosabb helyzetben lévő hitelesek otthonát megmenti a végrehajtóktól, árverezésben utazóktól és a közönyös bankoktól.

 

 

 

 

3.1. A központi költségvetési fejezetek kiadásai

„…A Bíróságok 2012. évi működésére – a több mint 2,2 milliárd forintos saját bevétellel együtt – mintegy 71,2 milliárd forint áll rendelkezésére.”

„Lakossági illeték befizetések 201,5 milliárd Ft.” (87. oldal)

 

A hitellel rendelkezők kénytelenek perelni a pénzintézeteket, mivel azok visszaélve a nem megfelelő állami szabályzással „becsaptak egymillió embert”.

Sajnos sem a PSZÁF, sem a legfőbb ügyészség nem indított hivatalból nyomozást.

Javasoljuk a bírósági illetékek és költségek elengedését, hogy ez a várható teher, ne legyen akadály egy érintettnek se.

 

 

A felsorolt javaslatok elősegítik a hiteleseket abban, hogy törlesztésük mellett fizetni tudják közmű számláikat, iskoláztatni tudják gyermekeiket, elvégezhessék a legszükségesebb javításokat otthonukban. Nem utolsó sorban százezrek tudják csökkenteni elmaradásukat a pénzintézetükkel szemben.