Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


levél két Parlamenti Bizottságnak

2014.05.12

 

 

ket-biz---nagy.png

 

 

 Tisztelt Gulyás Gergely Elnök úr!

           Tisztelt Rubovszky György Elnök úr!

 

 

 

Éveken keresztül vettünk részt a Parlament Fogyasztóvédelmi Bizottságának munkájában, most sajnálattal észleltük, hogy ezt a bizottságot az új Parlament megszüntette.

 

 

Mindannyiunk számára egyértelmű tény, hogy a devizahitelezés kapcsán felszínre került probléma halmaz még megoldásra vár. Korántsem arról van csak szó, hogy néhány felelőtlen, meggondolatlan devizahitelest meg kell menteni, arról van szó, hogy nem alkottak meg a Parlamentben a lakosság eladósításának kezdetén (és sajnos még a mai napig sem) több szükséges jogszabályt, és nem hoztak létre a törvények végrehajtását, ellenőrzését biztosító szervezetet.

 

 

Mindannyiunk számára tény hogy a devizahitelezés néven ismertté vált kölcsönszerződések több ponton sem felelnek meg a törvényeknek, azt is tapasztaljuk nap mint nap, hogy hogy a bíróságoknak gondot okoz a szerződések és a törvények értelmezése. A keresetek vándorolnak bíróságról bíróságra, a tárgyalások érthetetlenül évekig húzódnak. Teljes körű felsorolás helyett, csak jelzésképpen néhány előttünk álló feladat: külön pénzügyi fogyasztóvédelmi törvény; magáncsőd intézménye; behajtások és végrehajtások szabályzása; Hpt. és Ptk. frissítése bírósági tárgyalások tapasztalatai alapján; annak vizsgálata hogy, miként lehet elkerülni, hogy 600.000 tisztességtelen, törvénytelen szerződéssel rendelkező állampolgár egyesével, 6-8-10 éven keresztül perelje a bankját, miközben ki van téve kétes eszközöket használó behajtóknak, végrehajtóknak; közérdekű perek indítása; szerződések jogszabály általi átalakítása; a társadalmi katasztrófa előidézésében közreműködők felelősségre vonása; a károsultak kártalanítása.

 

 

Több éven keresztül tapasztaltuk, hogy a bankok érdekvédelmi szervezete, a Bankszövetség, miként próbálta félrevezetni a parlamenti bizottságokban a bizottsági tagokat, választott képviselőinket. Sajnos azt is tapasztalnunk kellett, hogy a PSZÁF és a minisztériumok jelen lévő munkatársai nem észlelték a Bankszövetség manipulálásait, és semmit sem tettek ezek ellen.

 

 

Kérjük, tegyék lehetővé, hogy a pénzintézetek működésével, a forint és devizakölcsönökkel, a behajtásokkal és végrehajtásokkal, a pénzügyi fogyasztóvédelemmel foglalkozó civil szervezetek részt vegyenek a Törvényalkotási illetve Igazságügyi Bizottság Munkájában.