Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Devizahiteles doktori disszertáció

2018.03.16

doktori---kep.png

 

 

Részletek:

 

A devizahitelezés és a devizaalapú hitelezés megkülönböztethető ugyan és kétféle technikáról is beszélhetünk, ám lényegét tekintve sem a hitelező (a bank), sem az adós (ügyfél) oldaláról nem jelentős az eltérés, ezért a magyar gyakorlatban a pénzügyi irodalomban elterjed devizahitelezés címszó alatt a devizaalapú hitelezést is érthetjük.

 

Az árfolyamkockázatot mindkét esetben az ügyfél viseli, ha a törlesztés forrása (bevétele, jövedelme) nem devizában képződik. A különbség annyi, hogy míg a devizahitelezésnél az átváltás az ügyfél feladata, a devizaalapú hitelezésnél az átváltást maga a hitelező bank végzi. Eltérés az átváltási árfolyam mértékében és az ügylethez kapcsolódó más költségelemekben lehet.

 

A deviza- vagy a devizaalapú hitel felvétele előnyös, ha a kamatkülönbözet fennáll (ami egyben azt is jelenti, hogy a fedezett kamatparitás rövid távon nem érvényesül) és a hazai valuta árfolyamgyengülésének várható mértékéből a teljes futamidő alatt bekövetkező tőketörlesztési és kamatfizetési többletkötelezettség a kamatkülönbözetből adódó „nyereségnél” kisebb.

 

A devizahitelek kétségtelenül olyan jövedelmi rétegek eladósodása számára is kaput nyitottak, melyek forintban hitelképtelenek voltak, azaz tulajdonszerzési lehetőségük jövedelmi, vagyoni helyzetük alapján a hitelképesség vizsgálat során lényegében megkérdőjeleződött. Azokat a devizahiteleket, melyek ebbe a körbe sorolhatók – az USÁ-ban alkalmazott csoportképző ismérvet alkalmazva – megkötöttség nélkül subprime hiteleknek tekinthetjük. (Bánfi Zoltán, 2009) A forint- és devizahitelek által lefedhetőnek ítélt kör különbségét, tehát a magyar subprime hitelek elterjedtségét jól jellemzi az az adat, amely szerint 2012 szeptemberében a támogatott lakáshitelek 91,9%-a problémamentes volt, a devizahiteleknél ez az arány csupán 60,7% volt. (MNB)

 

A hétköznapi életben a svájci frank alapú tartozással küszködő adósok sokszor tehetetlenségükben, az őket szolidaritásból vagy számításból segítők különböző érdekeikből kiindulva kizárólag a bankokra próbálják hárítani a felelősséget. A legjellemzőbb szélsőséges kijelentésnek azt az állítást tekinthetjük, mely szerint a devizaalapú hitel hibás banki termék volt. A hibás terméket pedig – mint tudjuk – a gyártó a szavatosság elve alapján köteles visszavenni, e logika szerint a devizahitelekkel a bank is ezt köteles tenni. Azok is, akik ezt a véleményt képviselik, természetesen tisztában vannak azzal, hogy ez önmagában megvalósíthatatlan, ezért helyette azt sugallják, hogy az árfolyam és a forrásköltség emelkedése miatt bekövetkezett veszteséget kell a banknak az adóstól átvállalnia. A kialakult helyzet nem vitathatóan súlyos, de az érzelmi alapú megközelítés sem a jogi, sem a közgazdasági szempontból levezethető eredménnyel nem esik egybe.

A devizaalapú hitelszerződés(eke)t a felek a szerződéskori valós vagy vélt érdekek alapján elfogadták. A hitelfelvevő a forinthitelnél alacsonyabb kamatköltség miatt önként választotta, a bank a piacszerzés érdekében ajánlotta azt. A szerződés megköttetett, az adós akár tudta, akár nem, az árfolyamkockázatot felvállalta, a bank pedig az ügyfelet megnyerte.

 

Mind a hitelező bank, mind az adós oldalán a felelős döntéssel kapcsolatban aggályok fogalmazhatók meg. A bank a potenciális adóst a hitelkérelem alapján minősítette, törlesztőképességét ismerte. Ha az adós forinthitel felvételére nem volt hitelképes, de az alacsonyabb Teljes Hiteldíj Mutatóval (THM) folyósított svájci frank alapú hitelre igen, akkor a devizahitel nyújtása a bank felelőssége, és az adós későbbi nem törlesztő képességének a bekövetkezéséért részlegesen felelős lehet. Azt állítani, hogy a bank nem volt tisztába az árfolyamkockázattal, képtelenség, tehát a bank, ha a forinthitel felvételére nem tartotta volna az ügyfelét hitelképesnek, akkor a ki nem zárható árfolyamgyengülés miatt a svájci frank alapú hitel felvételére sem minősíthette volna annak. Vagyis „A devizahiteles adósoknak a kölcsönszerződés megkötésekor nem a forinthitel helyett választott (akár euró, akár svájci frank) devizahitel volt a rossz döntésük, hanem az adósságvállalás az adósság nem vállalása helyett.” (Bánfi Tamás, 2012).

 

Már többször említettem a meglévő kamatkülönbözetet mint okot, de az euróhoz, a svájci frankhoz viszonyított magas kamatszintből adódhatott volna az a következtetés is, hogy a magasabb kamatszint eredményeként erős a forint (túlértékelt), és a folyósított hosszú lejáratú hitelek futamideje alatt a kamatszint csökkenésével a forint gyengülhet. Tehát a devizaalapú hitelfelvétel a pillanatnyi paraméterek alapján előnyösnek látszik, de a hitel teljes futamidejére ez az állítás már nem feltétlenül igaz.

 

A bankok a hazai pénzben (forintban) nem hitelképes ügyfeleket a svájci frank alacsony kamata alapján svájci frank alapú hitelben már hitelképesnek nyilvánították, „elfelejtve” az árfolyam- és a kamatkockázatot.

 

A devizaalapú hitelezés elterjedésének következményeként katasztrofális lakossági hitelportfólió alakult ki. A magyar háztartások hitelállománya egészen 2008-ig erőteljes ütemben nőtt, 2010. június 30-án megközelítette a 10 600 milliárd forintot. A hitelállományon belül a devizahitelek összege 7 266 milliárd forint, ami az egésznek kb. a kétharmada. A devizahitelek állományán belül meghatározó, több mint 90% svájci frankban, 7% euróban és csekély mértékben japán jenben volt denominálva.

 

Az adós felelős, mert az árfolyamkockázatot nem vette figyelembe, a hosszú lejáratú fizetőképességét mind a várható folyó jövedelme, mind a meglévő megtakarítása (vagyona) alapján tévesen ítélte meg. A bank is felelős, mert az adós hitelképességét az árfolyamkockázattól eltekintve, a devizaalapú hitel felvételkori induló törlesztőrészlete szerint minősítette. Ezen kívül még egy lényeges szempontot hangsúlyozni kell. Az adós hosszú lejáratú hitelt igényelt és vett fel, tőle független, hogy a bank az eszközeit (kihelyezett hiteleit) honnan, milyen lejáratú és összegű forrásokból finanszírozza. Ha a forrásai rövid lejáratúak, különösen ha az rövid lejáratú devizaswap, a banknak azt ismétlődően meg kell újítania, és ha bármilyen oknál fogva a forrásköltségek emelkednek, annak az adósra való áthárítása erősen vitatható. Az adós a futamidő egészére kötelezte el magát a törlesztésre, a bank már a kölcsön (az első kölcsönrészlet) folyósításakor elvileg az egész futamidőre biztosíthatta volna a forrást.

 

 

 

Bánfi Zoltán pályafutását 1999-ben az OTP Bankban kezdte. Kezdetben rövid ideig a Piaci kockázatok főosztályán, majd csaknem 10 évig a Treasury Igazgatóságán dolgozott, több területen (devizakereskedés, tőzsdei műveletek), számos munkakörben és beosztásban (főmunkatárs, senior, majd területvezető). Utána egy évig, 2009-től az OTP Hungaro-Projekt Kft. treasury tanácsadási üzletágát vezette ügyvezetőigazgató-helyettesként. 2010- től 2011 végéig a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nél látott el igazgatóként csoport treasurer és projektvezetői feladatokat. 2012-től ismét az OTP Hungaro-Projekt Kft-nél vezeti a pénzügyi tanácsadási területet. Karrierje során mindvégig a pénzügyi, és azon belül a banki treasury területekhez kötődött. Szakmai tudását tanácsadóként és aktív banki treasury irányítóként szerzett tapasztalatai folyamatosan bővítették. 2008-ban felvételt nyert a Kaposvári Egyetem Gazdálkodás- és Szervezéstudományok Doktori Iskolája levelező tagozatára. 2011 decemberében a doktori szigorlatot „summa cum laude” minősítéssel abszolválta.

 

http://www.gtk.ke.hu/tartalom/doktori/banfi_zoltan_disszertacio.pdf

 

 

Bánfi Zoltán édesapja Bánfi Tamás, akinek a könyvét nemrég ajánlottam…

http://www.hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/devizahiteles-inyenceknek.../banfi-tamas---a-penz-forradalma---konyvajanlo---devizahitel-.html

 

 

 …illetve Bánfi Zoltán a társszerzője egy elemzésnek, melyet nemrég ismertettem.

http://www.hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/alap-informaciok/ezert-ertekelodott-fel-a-forint-2001-es-2008-kozott-.html