Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Végre érthetően egy MNB-s cikk a pénzrendszerünkről

2017.11.05

 

mnb---penzrendszer---kep---01.png

 

 

Részletek a Portfólió cikkéből:

 

A jelenlegi pénzügyi rendszerben alapvetően két intézmény bocsátja ki a gazdaság működéséhez használt pénzt: (1) a jegybank, valamint (2) a kereskedelmi bankok. A jegybank által kibocsátott pénz az ún. definitív pénz, azaz végső fizetési eszköz, az ország hivatalos pénze. A kereskedelmi bankok által kibocsátott pénz nem definitív pénz, hanem a betétes részéről jegybankpénzre vonatkozó követelés, a bank tartozása.



A gyakorlatban a kereskedelmi bankok által teremtett pénzek egyenértékűek a jegybankpénzzel: banki átutalással fizetünk, bankbetétben takarítunk meg, a bankszámlánkról fizetjük az adóinkat. Ez azért van így, mert a kereskedelmi bankok névértéken beváltják a saját maguk által teremtett pénzt jegybank által teremtett pénzre, illetve fordítva, a jegybankpénzt kereskedelmi banki pénzre. A jegybank, valamint az állam különböző eszközökkel - többek között az állami betétgaranciával - támogatja azt, hogy a kereskedelmi bankok által teremtett pénzek átválthatók legyenek jegybankpénzre.

 

Mivel a legtöbb háztartás és vállalat digitális számlán tárolja pénzeszközeinek meghatározó részét, a kereskedelmi bankok által kibocsátott pénzek aránya vált dominánssá; a jegybank által kibocsátott pénz, a készpénz aránya a legtöbb fejlett országban tendenciózusan csökkent. A szűk értelemben vett (M1) pénzmennyiségen belül a készpénz aránya az eurozóna országaiban átlagosan 15 százalék, az Egyesült Államokban 43 százalék, az Egyesült Királyságban 5 százalék, Svédországban pedig, ahol a készpénz szinte teljesen eltűnőben van, mindössze 2 százalék; a készpénz aránya még kisebb a szélesebb pénzaggregátumokhoz viszonyítva.

 

Jelenleg világszerte a bankbetét a legnépszerűbb pénztartási forma, a kereskedelmi bankok teremtik a pénzkínálat meghatározó részét. A legtöbb fejlett országban a kereskedelmi bankok a bankbetéteket döntő részben hitelezéskor (illetve kisebb részben egyéb eszközök vásárlásakor, például jegybankpénzzel szemben) teremtik. A bankok azonban elsősorban azért tudnak hitelezéskor pénzt teremteni, mert az általuk teremtett bankbetétet elfogadjuk pénzként, az nem kerül átváltásra jegybankpénzre.
 


Abban az esetben, ha a digitális jegybankpénz népszerűbb pénztartási forma lenne, mint a bankbetét, úgy a kereskedelmi bankok - legalábbis amennyiben a jegybank nem állna korlátlanul a rendelkezésükre - nem tudnának előzetes forrásgyűjtés nélkül hitelt nyújtani, mivel az általuk teremtett bankbetét legalábbis részben átváltásra kerülne digitális jegybankpénzre.

 

 

 

A teljes cikk:

 

http://www.portfolio.hu/vallalatok/it/az-mnb-elmagyarazza-mi-is-az-a-digitalis-jegybankpenz.2.266855.html

 

 

Egy másik szerzőpáros nemrég írt a „helyi pénzek” szerepéről is. Részletek:

 

A modern hitelpénzrendszerekben nem állhat elő olyan, az előbbiekben viszonylag egyszerűen jellemzett helyzet, hogy kevesebb a pénz mennyisége a gazdaságban a szükségesnél.

 

A hitelpénzrendszer éppen azért váltotta le a rugalmatlan áru- (leginkább nemesfém-) pénzrendszert, mert sokkal rugalmasabban, a gazdaság szereplői maguk tudták maguk számára megteremteni a pénzt − nyilvánvalóan éppen annyit, amennyire szükség van a gazdasági tranzakciók lebonyolításához. A modern hitelpénzrendszerekben nem egy központi szereplő „teremti” a pénzt, következésképpen nem tud tévedni sem a tekintetben, hogy „mennyit teremt”.

 

Téves következtetés a fizetőeszközként is használható pénzügyi eszközök kamatozásának káros hatást tulajdonítani, hiszen egyrészt a jelenleg legelterjedtebb készpénz sem kamatozik, másrészt a számlapénz, vagy inkább az abból képezhető betét, illetve hitelek kamatozása nélkül nem folyna pénzügyi közvetítés. Naivitás azt hinni, hogy a kamat bármiféle tiltása vagy kiküszöbölése olyan rendszerszintű fogyasztásemelkedést generálna, amely a gazdaságon segítene.

 

Az 1970-es évekig létezett nemesfém-fedezetű pénzrendszer hátránya az volt, hogy a (jegy)bankokat a nemesfémkészletük mértéke korlátozta a pénzkibocsátásban, valamint maga a pénz fedezetét képező nemesfém is önálló termék volt, vagyis saját árral, kereslettel rendelkezett. Ez természetesen most is így van, a nemesfémeknek saját piacuk van. Régen azonban értelemszerűen magának a pénznek az értéke is függött a nemesfém aktuális piaci értékétől. Az Osztrák−Magyar Monarchiában például akkor okozott ez zavarokat, amikor a Monarchia ezüsttermelése jelentősen felfutott − az akkori császári forint ugyanis ezüstfedezettel rendelkezett, és az ezüst, megnövekedett kínálat miatti relatív elértéktelenedése a pénz elértéktelenedését is magával vonta.

 

A „helyi pénzek” támogatóinak kedvelt példája az akkor 4300 lakosú Wörgl, ahol a polgármester 1932 júliusában olyan „pecsétpénzt” bocsátott ki, amely ha nem került lepecsételésre, akkor havonta 1%-ot, visszaváltáskor pedig 2%-ot vesztett az értékéből (így érdemesebb volt nem visszaváltani), s amelyet az önkormányzat is elfogadott a helyi adó megfizetésekor. A kibocsátást Silvio Gesell (közgazdász, 1862−1930) elmélete motiválta. A városi alkalmazottak (beleértve a polgármestert is) a fizetésük 50%-át, az alkalmi munkások pedig 100%-át ilyen pecsétpénzben kapták meg. A kibocsátás sikeres volt, a munkanélküliség csökkent − ami azonban lehet, hogy inkább az ekkor végrehajtott önkormányzati szervezésű, közmunkában lebonyolított építkezésekkel indokolható (lakások, új híd, víztározó a tűzoltóságnak, síugrópálya) (Fisher, 1933). A szükségpénzek segítségével a lokális pénzhiány megszüntethető volt, és a gazdasági körforgás helyreállt. Ebben az értelemben hatékony megoldás volt az akkori pénzrendszerben és háborús helyzetben, ma azonban a jegybankokat semmi nem gátolja a gazdaság megfelelő készpénzellátásában, így a „helyi pénzek” a 1970-es évektől már elvileg sem tudnak komplementer pénzként működni.

 

A helyipénz-kezdeményezések aktív terjesztői, pártolói előszeretettel hivatkoznak az 1934-ben alapított (akkor még szövetkezetként) svájci WIR Bankra. Ma már a WIR Bank felügyelt hitelintézetként működik, a svájci jegybank adatai szerint svájci viszonylatban a kisebb hitelintézetek közé tartozik. A banknak hagyományos (azaz svájci frankban végzett) banki tevékenysége is van, ami 2009-es beszámolója szerint lényegesen nagyobb méretű az általa létrehozott „alternatív” pénzhez kötődő tevékenységnél. A bank által az alternatív pénz kapcsán végzett tevékenység a svájci kis- és középvállalkozások közötti kereskedelem fellendítését célozza, tehát szűkebb földrajzi helyhez nem köti tevékenységét. Az általa kibocsátott utalvány WIR (külön devizakódja is van: CHW) csak elektronikus nyilvántartás formájában létezik, papíralapú utalványt nem bocsát ki. érdekesség, hogy a német Regiogeld-kezdeményezésekkel ellentétben ez a bank nem váltja vissza utalványát svájci frankra, sőt minden ilyen tevékenységet tilt ügyfélkörében. A WIR-pénz nem kamatozik annak érdekében, hogy gyorsabban forogjon (a bank nem fizet rá kamatot, és nem lehet lekötni sem, a bankon kívül pedig nem létezhet WIR a rendszer jellege miatt). érdekesség, hogy a bank WIR-ben is nyújt hitelt, amelynek kamata jellemzően kisebb, mint a svájci frankban nyújtott hitelé, ugyanakkor a fedezet tekintetében nincs érdemi eltérés a két devizában nyújtott hitel között: a WIR-hitel mögé is megfelelő fedezetet (ingatlan, egyéb vagyontárgy) követelnek meg. Egy WIR elfogadására hajlandó kereskedő jellemzően előre megadja, hogy hány százalékban lehet WIR-ben kiegyenlíteni nála a számlát. A rendszernek 66 ezer svájci kis- és középvállalkozás (KKV) a tagja, ami jelentős szám, hiszen ez az összes svájci KKV kb. 20%-a.

https://www.mnb.hu/letoltes/mnb-szemle-201104-hu.pdf

 

 

A hitelpénzrendszerről több videó is van a neten.

 

Pl.:

 

 

 

 

Egy másik:

 

 

 

 

Ez pedig egy saját készítésű filmecske: