Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Wellmann – devizahiteles értékelés 2018. január

2018.01.14

w18---kep-00.png

 

Még 2017 elején is tízezer devizahiteles ügy érkezett az ország bíróságaira, de most már több eljárást fejeznek be, mint amennyit elkezdenek - mondta a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője az InfoRádió Paragrafus című adásában. Wellmann György arról is beszélt, hogy három jelentős kérdésben várható európai uniós bírósági döntés a devizahiteles ügycsoportban.

 

"A devizahiteles problematika olyan, mint egy többfelvonásos dráma, az ország bíróságai 7-8 éve küszködnek ezekkel az ügyekkel" - mondta a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője.

 

Az OBH úgy tudja, hogy jelenleg mintegy 7500-8000 ügy van folyamatban. Ezek felülvizsgálati szakaszban évek óta több százas nagyságrendben érik el a Kúriát - mondta Wellmann György.

 

  • Újabban főleg az árfolyamkockázattal kapcsolatos tájékoztatás tisztességtelenségére hivatkoznak.
  • Többnyire a szerződés érvénytelensége iránti perekről, illetve végrehajtás-megszüntetési és -korlátozási perekről van szó. Az igényérvényesítés alapja ez utóbbiaknál is érvénytelenség, amiatt, hogy a követelés érvényesen nem jött létre.

 

Olyan tömegméretű társadalmi problémáról van szó, amelyet nem lehet egyedi perekben, jogalkalmazási eszközökkel kielégítő módon rendezni - szögezte le a szakember, hozzátéve:

 

"a bíróságoknak a törvényekhez való kötöttség folytán nincs lehetőségük olyan ítéletek meghozatalára, hogy bizonyos mértékig az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli, azon fölül pedig már nem.”

 

Valójában jogalkotási intézkedésekkel lehet ezt a problémát kezelni, ahogy meg is történt a devizahiteles törvényekkel". Hozzátette: a devizahiteles ügyekben minden kérdés valamilyen formában eljut a Kúriára.

(részletek a riportból)

 

A riport összesítése itt olvasható:

http://infostart.hu/gazdasag/2018/01/11/devizahiteles_ugyek_wellmann/

 

 

A Kúria honlapján:

http://kuria-birosag.hu/hu/sajto/dr-wellmann-gyorgy-interjuja-az-inforadio-paragrafus-cimu-musoraban

 

 

A riportból készítettem egy kis videót:

 

 

Wellmannt ismerjük nagyon jól, egészen biztos nem véletlenül mondta most és nem véletlenül ezeket a mondatokat. Tudjuk, a bankok a deviza várható árfolyamával kapcsolatban alaposan becsapták az Ügyfeleiket. A devizás kölcsönök jellegadó tulajdonságát a bankok elhallgatták a fogyasztók, a vállalkozások és az önkormányzatok elől.

 

A kérdés az, hogy Wellmann miben töri a fejét, hogy ismét, sokadjára is megmentse a bankokat.

 

Valami egészen biztosan készül, mert Harrach Péter leendő intézkedésekről beszélt:

 

http://www.hitelesmozgalom.eoldal.hu/cikkek/velemenyunk--allaspontunk/a-kdnp-hitegeti-a-devizahiteleseket-.html

 

------------------------------------------------------

 

 

Wellmann György 1954-ben született. Jogi tanulmányait Budapesten az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte, ahol 1978-ban summa cum laude minősítéssel doktorált. Szakvizsgát 1980-ban ügyészségi fogalmazóként tett, majd 1980-1987 között a Fővárosi Főügyészségen és a Legfőbb Ügyészségen polgári jogi szakági ügyészként dolgozott. 1987-ben a Pénzügyminisztérium Jogi Osztályának helyettes vezetője volt. 1988. március 1-jén választották a Legfelsőbb Bíróság bírájává, ettől kezdve a Polgári Kollégium tagja, ahol vegyes kötelmi ügyeket tárgyal. 2002. februárjában tanácselnökké, s egyben hat éves időtartamra kollégiumvezető-helyettessé nevezték ki. 2008. februárjában nevezték ki a Polgári Kollégium vezetőjévé.